2009. augusztus 1., szombat

Hogyan éljük túl az életmódváltás mélypontjait?

Minden azzal kezdődött, hogy közel egy hete készített rólam a párom fényképeket, mondván majd évek múlva is büszkén mutathassam, milyen fantasztikus változáson mentem át. Természetesen mindezt az én kérésemre tette. Aztán megnéztem a képeket, és ezt követően teljesen kiakadtam, mert szembesültem önmagammal.

Természetesen máskor is szoktam tükörbe nézni, de ez most sokkolt, valahogy minden reálisabb volt, személytelenebb.

Hirtelen minden olyan kilátástalan lett. Elszomorodtam, és úgy éreztem hiába tornázom, hiába figyelek arra mit eszem, semmi esélyem megváltozni. 31-én megmértem magam: két hét odafigyelés és mozgás során fogytam mindenhonnan 1-2 cm-t és 2,5 kg-ot, de még ez sem tudott kihozni a gödörből.

Beszámoltam erről pár barátomnak is, és az egyik nagyon kedves netesbarátnőm Tara pont ugyanazt javasolta, ami bennem is felmerült: mostantól a mozgás szeretete miatt fogok tovább tornázni, az étkezésem meg már úgyis megváltozott (olyannyira, hogy tappogás óta nem eszem csokit, fagyit, sütit is csak keveset, egyszerűen nem kívánom), és mostantól nincsenek elvárások. Aztán pár napra elutaztam, és most hogy visszajöttem fogytam is, és jobban is érzem magam. :D
Szóval lelkileg kijutottam a gödörből, és mostmár elvárások nélkül tornázom és az étkezésre ettől függetlenül is odafigyelek. :D




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

 

Free Blog Counter