Kilincssel előre

Valahogy a nyár nem az én évszakom. Túl meleg, mindenki ingerlékeny (kivéve, aki éppen nyaral), fáradékonyabbak vagyunk, mert sokszor éjjel is nehéz aludni a melegben, szóval nem is értem, miért rajonganak érte milliók. Talán mert tavaszi gyerek vagyok, nem igazán rajongtam érte soha (kisgyerekkoromra nem emlékszem e téren), de tiniként is max az volt benne a jó, hogy többet lehettem a barátokkal. Amióta felnőttem (huhh, ez felelőtlen kijelentés volt! ), azóta egyre kevésbé szeretem. Biztos vagyok benne, hogy a túlsúlyom sem kedvez eme évszak utálatának. 

Na de eljött az én időm, az ősz. Ilyenkor mindent szívesebben csinálok, amilyen energiatakarékos üzemmódra vagyok állítva nyáron, ősszel, télen és tavasszal olyan aktív tudok lenni. Így hát eljött az ideje a nagytakarításnak minden értelemben. 

Az elmúlt napokban sokmindent helyre tudtam tenni a lelkemben, így joggal mondhatom jó úton haladok a teljes belső harmónia felé. Félreértések ne essenek, természetesen nekem is vannak gondjaim, problémáim, de megpróbálom ezeket belül megoldani, helyretenni, vagy épp ellensúlyozni. 

Lelki egyensúlyom megteremtéséhez vezető úton két fontos dologgal találtam szembe magam. 

Az első: rögtön egy tény: 15 évet elpazaroltam az életemből. Lassan 15 éve tart, hogy túlsúllyal küzdök. Itthoni rendrakás közben találtam egy naplót, amit 15! évesen írtam, és már abban azt írtam, hogy fogyni szeretnék (pedig akkoriban még csak 10 kg súlyfeleslegem volt kb! ). Közeledvén a 30hoz elhatároztam, a következő születésnapomra a legnagyobb ajándékot magamnak adom: kitűnő fittségi állapotba kerülve, a súlyfeleslegem 2/3-át minimum leadom (addigra a havi 4-5 kg-os normál fogyás mellett már "eredeti" súlyomat is elérhetem! ) ! 

A másik fontos dolog, amivel szembesültem, hogy nálam nem is annyira akarati problémák merülnek fel, mint önbizalomhiány. A logikája így néz ki (nemcsak fogyást érintve) önbizalomhiány -> nem hiszek magamban -> ami jól megy nem érdekel, csak a kudarcra figyelek -> lerontom méginkább az önbizalmam ->elbizonytalanítom magam -> bebeszélem magamnak, hogy nem is tudom megcsinálni -> elmegy a kedvem az egésztől -> ott tartok ahol elindultam.

Joggal mondhatjátok, nem vagyok teljesen 100%-as és még igazatok is van. DE! Végre eljutottam odáig, hogy a gátló tényezőket felismertem, így már tudatosan koncentrálok arra, hogy a sikerélmények motiváljanak, ne azt keressem, mi miért nem megy, hanem csak pozitívan menjek előre. Csak így érhetem el a céljaim, valósíthatom meg az álmaim!

Természetesen találtam ám még sok okot, amire rá lehet fogni, hogy eddig gátolt, de a fentiek ismeretében sokkal inkább azt gondolom, hogy azok is csak kifogások voltak, amelyek a toporgáshoz vezettek.

Hogy mennyire jött be a fejben rendrakás? Már nem akkor eszem, ha rossz kedvem van,  vagy depis vagyok, hanem akkor, amikor tényleg éhes vagyok. Lényegesen kevesebbet eszem, mint eddig, és kedvem van a mozgáshoz. Szerintem ez nagyszerű fejlődés.

Nektek is csak azt tudom mondani, akik még kételkedtek, toporogtok, hogy rajta hát: kilinccsel előre (ha már a hagyományos út nektek sem jött be! :)

u.i.: a nyáron sikeresen diplomáztam! :)