2010. február 4., csütörtök

Bootcamp 4. nap

Ma a bc 4-ik napján, pörögtem, mint egy búgócsiga, de ez a tappogásnak köszönhető.
A laptopom elszállt (és ezen van fenn a torna), így magamhoz képest kicsit késve, de elkezdtem tornázni, mert a férjem megjavította a gépet. :)
Már ezalatt a négy nap alatt is alapos változásokat érzek. Először is, sokkal mozgékonyabb, fittebb vagyok, nem fáj már a térdem ha le kell ülni, vagy még rosszabb esetben fel kell állni.
Ma már sokkal könnyebben ment a tapp is, természetesen most is leizzadtam, és egy-egy feladat most is nagyon fárasztó volt számomra, de ez így van rendjén, viszont a hozzáállásom változott. Míg az első napokban nem sok kedvem volt tappogni, addig mára már ez eltűnt. Pontosabban napról-napra szívesebben álltam neki a tappogásnak.

Az édességről leszokást még nem tapasztaltam úgy, mint a múltkor, viszont már beérem joghurttal, esetleg egy kevés pudinggal (pici dobozkában van), vagy diétás keksszel.
Cserébe megint a hús az, amit egyre kevésbé kívánok. Ez persze olyan szempontból gond, hogy a férjem, ahogy a férfiak általában húst hússal enne (bár ő a jobbik eset, aki hajlandó egészségesen is táplálkozni), szóval komoly fejtörést jelent a mit főzzek ma kérdés, de azért mindig találok valami megoldást. :)

Tapp-ra vissza.
Szóval amióta volt a magánórám Kate-el, azóta jobban oda tudok figyelni a kivitelezésre, maximalizmusomnak köszönhetően van, hogy meg kell állítanom a lejátszót, mert én csak lassabban tudom pontosan végrehajtani a gyakorlatot.
Ilyen mostanság a thread the needle és a cross cross, amikor is nem elég, hogy annyi mindenre összpontosítani kell, de még arra is figyelni kell, hogy a hasizmot is használjuk a kivitelezés közben. De a hoe downs se különb, mert valójában ott is figyelni kell a hasizom megfelelő feszítésére és használására.

Viszont nagy fejlődés nálam, hogy a pbs-t (primary back stretch) sosem szerettem, gondolom, mert nem tudtam jól kivitelezni. Még mindig nem tökéletes, de megszűnt az utálatom irányában.

A bc részeként mindennap elvégzem az oip és hf gyakorlatokat, amelyek a laposabb has elérését segítik, továbbá a hormonális bajok rendbehozatalát is segítik. Ezek speciális hasprések, egyáltalán nem könnyebbek, viszont nehezebbek a sima haspréseknél, de hatékonyabbak is. Bár nálam has laposításról egyelőre szó sincs, van viszont zsírpárnák ledolgozásáról, természetesen erre is nagyon hatékony.

Mivel eléggé sok kilótól kell megszabadulnom, így a bőröm visszahúzódására is kell figyelmet szentelnem, pont ezért sem jutna eszembe a koplalás sem, csak és kizárólag a normál tempójú fogyás. Na szóval, figyelem szentelésem abban nyilvánul meg, hogy egyrészt nem parázok azon, mi lesz, másrészt minden áldott nap, a torna után elvégzem a kefemasszázst. Ez felfrissíti a bőröm, kifejezetten szeretem ahogy utána pikk-pakk felfrissülök.

Remélem, tényleg lesz látványos eredménye a két hetes bc-nek, és az azt követő minden másnapi hosszú tornának is. :)

Napról-napra fittebben. :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

 

Free Blog Counter