2009. október 31., szombat

Csodálatos tapp nap

Tegnap egy tapp tréner járt nálunk. Természetesen bearanyozta a napunkat.
2 óra intenzív edzés volt, odafigyelt mindenkire, akire nem tudott arra a testvére figyelt oda, aki szintén sokéves tappos múlttal rendelkezik.
A 2 óra alatt annyi tornát csináltunk meg, amit amúgy dvd alapján max 1,5 óra lenne. De most szépen kidolgoztunk minden egyes mozdulatot, az apró kis titkokból is megismerhettünk párat, és bizony úgy éreztem, hogy semmit sem tudok.


Az elmúlt héten mindennap szerettem volna mozogni, de végül nem volt rá időm, többek között egy utazás miatt sem -sajnos még nem nászút volt. Összesen egyszer tudtam tappogni egy bwo+ -t a mai torna előtt. Még egy héttel ezelőtt vettem egy farmert, ami bizony igencsak szűkre sikeredett, eléggé nehezen tudom felhúzni a cipzárat rajta. Eddig 2szer volt rajtam, ma edzés után fel kellett vennem, mert vendégek jöttek, és mégse várhattam őket melegítőben. No, mondom csak kibírom azt a pár órát, és ekkor jött a meglepetés, mondhatni a 2 órás intenzív torna eredménye: gond nélkül fel tudtam húzni a cipzárat, nem kellett semmi erőlködés hozzá. :)

Ha másból nem tudnám, legalább innen érezném, hogy eredményes volt a trénerrel töltött két óra. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

 

Free Blog Counter